Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Az öregedés 1.

2008.11.26

 

GERONTOLÓGIA ÉS GERIÁTRIA
 
A gerontológia az öregedés és az öregség tudománya, az öregedés kutatásával foglalkozó tudomány. A kutatásaival nyert ismeretek a 21. századra áttörést eredményeztek az öregedés biológiai alapfolyamatainak megismerésében és jelenleg ugrásszerűen gyarapodnak a hasznosítható módszerek is az egészség és életminőség hosszabb idejű megőrzéséhez, a kórosságok megelőzéséhez.
A gerontológia több tudomány együttműködésének eredményeként alakult ki, de mára önállósodott, rendszerszemléletű és specializált gyakorlatú tudomány vált belőle. Gerontológiai megközelítésben az emberi öregedést biológiai, pszichológiai és szociológiai változások együttese jellemzi; a genetikailag hozott, megalapozó élettani programok sikerét, illetve sikertelenségét a szocializáció, a személyiség egyedi nyitott programjai befolyásolják.
A gerontológia eredményeinek gyakorlati alkalmazásával foglalkozik a geriátria, az idősödés és időskor gyógyászata, a kóros öregedéssel és az idősek megbetegedésével foglalkozó tudományág. Tevékenysége széles területet fed le: a megelőzés, a gyógyítás, a rehabilitáció ugyanúgy az égisze alá tartozik, mint az ápolás, a gondozás és a gondoskodás kérdései.
 
Két szakmát határoz meg a beteg életkora: a korábban önállósult gyermekgyógyászatot, majd újabban a geriátriát. Míg az, hogy a gyermek nem kis felnőtt, beivódott az egészségügyi közgondolkodásba, az viszont még kevésbé, hogy az idős ember nem pusztán megőszült és ráncos felnőtt, hanem attól sok mindenben eltérő tulajdonságú ember. A gyermek- és időskorban közös, hogy mindkét csoport a felnőttektől függ. Ennek megfelelően ellátásuknak is sajátossága, hogy az a család vagy az eltartó bevonásával és segítségével történik. (Legalábbis így kellene történnie.) Ez az idősek ellátásának alapvető jellemzője. A történetileg korábban kialakult gyermekgyógyászatnak már a speciális szakterületei is kialakultak. Ezzel szemben a geriátria maga sem vált önálló klinikummá a gyakorlatban, részterületei - pl. a mindennapokban oly szükséges „gerontosebészet” - pedig méginkább kevésbé léteznek. A két szakma között továbbá különbséget jelent a kedvezőtlen statisztikai tény: kevés a gyermek, ám egyre több az idős. Továbbá a gyermekek általában egészségesek, és ha betegek, az többnyire heveny, míg az idősek többnyire betegek, betegségeik idültek, egyre betegebbek lesznek, és egyre több a bajuk. A geriátriának tehát egyre nagyobb számú, egyre többféle betegségben szenvedő, egyre súlyosabb beteget kell ellátnia a klinikai szakmák majd’ minden területén.
 
 
 
AZ ÖREGEDÉS ÁLTALÁNOS DEMOGRÁFIAI VONATKOZÁSAI
 
A Földön manapság korábban soha nem tapasztalt és soha el nem gondolt globális változások mennek végbe: az ún. 3 nagy robbanás, vagyis a népesség-, a hosszabbéletűség- és az információ-robbanás.
 
A több mint hatmilliárd ember között ugrásszerűen nő a 60 évesek és annál idősebbek száma és aránya is, különösen a fejlett országokban. Ezen belül a 80 évesek és idősebbek is jelentősen többen élnek, sőt az előrejelzések szerint rohamosan átrajzolódik a korösszetételi Föld-térkép, jelezve, hogy a 2l. század az öregedés és öregség százada lesz. Ez halmozott "esélykockázatot" jelent a gazdaságban és nemzedéki, illetve életminőségi következményekkel jár a társadalmak életében, ami nem utolsó sorban az öregedés és a hosszabbéletűség minőségével kapcsolatos igényeket jelenti, az "Örök Ifjúság" és a nem kívánatos, hosszú öregség elkerülésének vágyát.
 
A 21. század népességrobbanásának tekintetében álljon itt néhány egyszerű, de annál izgalmasabb előrejelzési adat. Óvatos becslés szerint a Föld jelenlegi népessége 2050-re megduplázódik. Ez valóban "népességrobbanás", hiszen hárommillió évig tartott, míg a földlakók száma 1800-ban elérte az egymilliárdot. A második milliárdra 1930-ig, tehát 130 évig kellett várni, még harmincat 1960-ig a hárommilliárdig. A negyedik milliárdot 1975-re, mindössze 15 év alatt értük el, 1987-ben ötmilliárd, 2004-ben pedig hatmilliárd fölöttivé gyarapodott a Föld népessége.
 
Mindez együtt jár a 60, a 65 és a 80 éves és idősebb népességi arány növekedésével, létszámuk "robbanásával", különösen a fejlettebb társadalmakban. A világ 60 év fölötti népessége elérte a félmilliárdot, ezen belül a 80 évesek és idősebbek a 10%-ot, ami 50-60 millió idős embert jelent, és többnyire ők alkotják a leggyorsabban gyarapodó réteget. (54%-uk a fejlett országok lakosa.) A születéskor és 60 éves korban várható élettartam növekedése ugyanakkor megnöveli a korral gyakoribbá váló normál és kóros változások, zavarok, betegségek számát. Ennek következtében a 21. századra szükségszerűen előtérbe kerül a fenntartható egészség, a megelőzés, az egyénre szabható egészségügyi és szociális ellátás, nem utolsó sorban a hosszabb élettartam értékirányult életminőségének kihívása.
 
Az életszakaszok beosztását a WHO újabban a következőképpen adja meg.
·             50-60 év: az áthajlás kora,
·             60-75 év: az idősödés kora,
·             75-90 év: időskor,
·             90 fölött aggkor és
·             100 év felett matuzsálemi kor.
 
Magyarországon mára minden ötödik ember betöltötte 60. életévét, vagyis a 60 felettiek aránya elérte a 20 %-ot, számszerűen ez 2 millió lakost jelent. A 100 gyermekkorura eső időskorúak száma (öregedési index) Pest megyében a legmagasabb, mintegy 145, és megyénként, régiónként 90-től 145-ig fejeződik ki. Összességében a magyar népesség öregedési indexe 108-110 között van. Az EU tagországainak többségében ennél kedvezőtlenebb a helyzet, ily módon nem tartozunk a legöregebb kormegoszlású európai országok közé. Ugyanakkor hangsúlyozható, hogy a magyar népesség egyszerre öregszik, de fogyatkozik is. Magyarországon ráadásul a népesség elöregedése nem járt együtt a továbbélés gyakoribbá válásával. Bár mind többen élik túl a 60. életévet, efölött nagyobb halálozást és rövidebb várható élettartamokat lehet megfigyelni, mint a tőlünk fejlettebb országokban.
 
Miként a fejlett országokban, úgy Magyarországon is az idősödés demográfiai jellemzői között kiemelhető a "feminizáció", ami azt jelenti, hogy a korban előrehaladva a férfiak halálozása kifejezettebb, mint a nőké. A születéskor várható átlagos életkor Magyarországon jelenleg nagy nemek közötti különbséget mutat: férfiaknál 68 év, nőknél 76 év. Az EU-ban a skandináv országokban a legmagasabbak ezek az adatok: a férfiak 78-79 évet, a nők 79-81 évet várhatnak. Még a déli-délnyugati tagországokban is közelítenek a nő-férfi születéskor várható élettartamok egymáshoz. A világon jelenleg a születéskor várható élettartam Japánban a legmagasabb, mindkét nemnél eléri a 82-82,5 évet. Idős népességünkre kifejezett heterogenitás jellemző: életútjuk, lakóhelyük, családi viszonyaik, anyagi-gazdasági helyzetük, egészségi állapotuk, aktivitásuk, önellátásuk, rászorultságuk, igényeik, kapcsolataik, szerepeik szerint, és nem utolsó sorban tanultság, képzettség és képesség, továbbá kreativitás és illetékesség vonatkozásában. Arányuk területek és településtípusok szerint eltérő, az átlagosnál nagyobb a fővárosban és a kisebb községekben (az 1000-nél kevesebb lakosú településeken), ahol eléri a 25 %-ot. A nemek arányát tekintve az 1000 férfira jutó nők száma a korosodással fokozatosan emelkedik: 60-64 éveseknél 1295, 85 éven felülieknél eléri a 2372-t.
 
Az előrejelzések szerint Magyarországon növekszik az egyedül élő idősek száma, jelenleg még csökken a családok száma, növekszik a válások száma. Kifejezetten elmarad az EU országokhoz viszonyítva a nyugdíj melletti munkavállalás és munkatevékenység, és ugyancsak nagy eltérés mutatható ki az öregek szubjektíve megélt és objektíve jellemzett állapotának minősítésében. Magyarország az időskorúak és nyugdíjasok társadalma lett.
 
Összefoglalva a magyarországi demográfiai jellemzőinket, a következők emelhetők ki:
1.          öregedő és fogyó népesség;
2.          fogyó családok;
3.          a válások növekvő száma;
4.          csökkenő gyermekszám;
5.          növekvő női arány;
6.          növekvő férfihalálozás;
7.          növekvő női krónikus betegségek;
8.          növekvő rászorultság;
9.          növekvő regionális különbözőségek;
10.      egészség és életminőség vonatkozásában növekvő esélyszóródás és kockázatfokozódás.
 
Az idősek helyzetének jellemzése
E jellemzők következtében a ma időskorba kerülőknek egyre kevesebb gyermeke, egyre kevesebb unokája van, ők maguk is különböző gyermekszámú családból származnak. Kevesebb hozzájuk hasonló korú testvérük és unokatestvérük van, a kiterjedt családi támogató rendszer egyre kevesebb személyre korlátozódik. A megnövekedett földrajzi mobilitás pedig még ezt a kisebb létszámú családot is megosztja földrajzilag; és végül, de nem utolsó sorban a kapcsolatok szűkülésével a szubjektív, informális és érzelmi alapon nyújtott támasz fogyatkozik, ami csupán anyagi eszközökkel nem helyettesíthető.
 
Az időskorúak idült, nem fertőző betegségek miatti halálozási kockázata a felmérések szerint a következőképpen alakult:
1.           életmód: 40%
2.           környezeti ártalom: 15-20%
3.           genetikai ártalom: 20-25%
4.           az egészségügyi ellátás hiányossága: 15%.
 
A következő csoportokba tartozó idősek különösen veszélyeztetettek:
1.           80 év felettiek;
2.           az egyedül élők;
3.           akit családi gyász ért vagy depressziós;
4.           akik szellemileg károsodottak;
5.           akik számos alkalommal elestek;
6.           akik inkontinensek (vizelet-, illetve széklettartási zavarokkal küzdenek);
7.           akik az elmúlt időszak eseményeivel nem tudnak kielégítően, illetve sikeresen megbirkózni
VEZETŐ HALÁLOKOK
 
Mindkét nem esetében a halálokok vezető helyén a keringési rendszer betegségei állnak. Ezek a 65-74 éves korosztályban az összhalálozás 50-52%-át, a 75 éves kor fölötti populációban pedig több mint 60%-át teszik ki. Második helyen a daganatos betegségek, harmadikon a krónikus májbetegség és májzsugor, negyediken a krónikus légzőszervi megbetegedések állnak. Az un. elkerülhető halálozások részaránya magas, ez a népegészségügyi problémákra tereli a figyelmet. Az évi 3-4000 befejezett öngyilkosság 30-36%-a a 60 évesnél idősebb korosztályban következik be. A hazai időskori öngyilkossági ráták nemzetközi összehasonlításban is a legrosszabbak.
Az időskori halandósági hányadosok között jelentős, mindkét nemben közel 20%-os különbségek vannak.
A közép- és kelet-európai régióban átlagosan 6,06 évvel rövidebbek a várható élettartamok a nyugati régióhoz viszonyítva. A különbség főleg a szív- és érrendszeri betegségek, a külső halálokok és a légzőrendszeri megbetegedések rovására írhatók.
 
 
 
ORVOSI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZOCIOLÓGIAI JELLEMZŐK
 
Az orvosi és egészségügyi szociológia az öregedés biológiai és szociális folyamatait és kölcsönhatásaikat vizsgálja. A kérdés az, hogy a szociális és biológiai öregedés milyen mértékben hat egymásra. A társadalomban a szociális öregedés terén nagyobb egyenlőtlenségek és gyorsabb változások lehetségesek, mint a biológiai öregedésben.
Az öregedés folyamatát a szociológusok öt megközelítésben, öt „szociálgerontológiai tézisben” vizsgálják:
1.          Szerepelméleti megközelítésben az öregedés együtt jár a társadalmi szerepek egy részének elvesztésével, átalakulásával és új szerepek felvételével.
2.          Az elfoglaltság hiányának tézise. A nyugdíjas a munkából való kivonulást a társadalomból való kiszorulásként éli meg, és úgy érzi, csökken iránta a társadalmi szolidaritás (ami sajnos igaz is).
3.          Szubkulturális megközelítésben az öregedés megváltoztatja gondolkodásmódját, életformáját, más lesz érdeklődési köre, motivációi, napjainak szerkezete.
4.          Az aktivitási tézis az alacsonyabb aktivitás, a vele járó alacsonyabb státuszpozíció, az élettel való elégedetlenség, a társadalmi leértékelődés öregedésre gyakorolt hatását vizsgálja.
5.          A korstratifikációs megközelítés keresi a megoldást az idősek izolációs problémáira. A generációs és társadalmi rétegkülönbségek helyett az összekötő, áthidaló és konszenzusra vezető elemekre helyezi a hangsúlyt.
 
A szociológiai vizsgálatok hozzájárulhatnak az időskori egészségi állapotváltozások klinikai és pszichoszomatikus megközélítésű megismeréséhez.
 
 
 
AZ ÖREGEDÉS TUDOMÁNYOS MEGKÖZELÍTÉSE
 
Az öregedés többtényezős és többdimenziós életfolyamat, amelynek kialakulását és kimenetelét biológiai, pszichológiai és szociológiai tényezők határozzák meg.
Az természetes öregedés a vadon élő állatfajoknál jól megfigyelhatő. A fajok fejlődésük során alkalmazkodtak környezetükhöz, ez létfeltételük, eközben alakult ki öregedési algoritmusuk. Ez az emberre is igaz (volt) az emberré válás folyamán. Az ember azonban sok tekintetben megváltoztatta ezt az összefüggést, és környezetét annyira és olyan gyorsan átalakította, hogy maga biológiailag már nem tudott hozzá alkalmazkodni. Magával hozott öregedési algoritmusa ezért nincs összhangban művi környezetével. Egyfelől védett populációvá vált (orvostudomány eredményei), másfelől viszont maga teremtette környezetének öregedést siettető összetevői is vannak. Ugyanakkor egyetlen lényként beszédet használó, majd információs világot is teremtett: a társadalmat, amely maga is fontos tényezője az öregedés folyamatának. Ezért a biológiai mellett számba kell venni a szociális öregedési folyamatot is.
 
A biológiai öregedés
A biológiai öregedés folyamatára jellemző:
-Genetikailag programozott
-Csak a szexuálisan szaporodó élőlények öregednek
-Védett populációban a nőstények hosszabb életűek
-A fajonként várható élettartam adott és állandó
-Általában a nagyobb termetű fajok tovább élnek
-Beltenyészetben csökken, keresztezés után növekszik az élettartam
-Az öregedés a szaporodás után „kivonja a forgalomból” az egyedeket
-Az egyed élettartamát befolyásolja a környezet, az időjárás, az éghajlat stb., az emberét a művi környezet, a táplálkozás, a munka jelege, a szociális helyzet.
 
Az öregedést azt jellemzi, hogy az egyén egyre kevésbé képes homeosztázisának (belső környezete állandóságának) fenntartására a fiziológiás ingerek körülményei között. Életképessége csökken, sérülékenysége fokozódik. Az öregedési folyamatok általában a reproduktív szak után kezdenek nyilvánvalóvá válni. Az ember biológiai öregedése önmagában csak nehezen és közvetetten vizsgálható. A leghitelesebb információk azon rendkívül ritka egyének megfigyeléséből, vizsgálatából és a legvégén végzett kórbonctani és kiterjesztett szövettani vizsgálatából nyerhetők, akik természetes halállal fejezik be életüket.
 
Egy élőlény élete a megtermékenyítéstől a halálig tart. A legtöbb élő fajnál a születés jelzi az önálló életet. Az embernél kb. 25 éves koráig egy felfelé ívelő szakaszban a növekedés és fejlődés egyaránt jellemző. Ezt követően, 25-55 év között általában stabil, kiegyensúlyozott időszak következik, majd 55-60 éves kor után jelentkezhetnek és a korral gyakoribbá válnak a "hanyatlás" jelei. A szervezet felépítő működéseivel szemben túlsúlyba kerülnek a lebontás jellegzetességei. Ily módon a szervezetben több-kevesebb helyen sérülékenység alakulhat ki, túlsúlyba kerül a kockázat az eséllyel szemben. Mindezek ellenére az öregedés és az öregség nem betegség, de fokozottabb hajlamot jelent a kórosságokra.
 
Az öregedés nem hirtelen bekövetkező folyamat. Az egyes szövetek, szervek, szabályozások nem egyszerre kezdenek öregedni. Már a magzati idegsejti előtelepekben megjelenhetnek "kopási pigmentek", vagy például mire a magzat megszületik, a méhlepény megöregszik és elvész. Ugyanakkor ismert, hogy a legöregebb embereknél is megmaradhatnak, sőt alkotóak lehetnek a szellemi működések. Nyilvánvaló, hogy az öregedés okait a sejtek és szövetek szintjén kell keresni. A milliméter milliomodnyi egységeinek, a nanofolyamatoknak a
kutatása vadonatúj felfedező utakra csábítja a tudósokat. Kiderült, hogy az öregedés nem egyszerűen "sejtkopás", nem mechanikus szerkezeti jelenség. A sejtek működőképes korukban szakadatlanul ellenőrzik és javítják magukat. Sőt, a legfrissebb adatok szerint a szervezet az őssejtjeik révén pótolni próbálja az elveszettek sejteket. Az időben zajló életműködéseinket szakadatlan "utánfutó szervízeléssel" biztosítjuk, automatikusan. A folyamatról kevéssé informálódunk tudatosan, csak az eredményekről kapunk visszajelzést: hogy rendbe jöttek-e panaszaink, sebeink stb. Hayflick gerontológus kísérletei is megerősítették, hogy még az idős ember sejtjei is képesek osztódni, de lényegesen kevesebbszer, mint a fiataloké. Míg a fiatalok sejtjei 80-100, az idősebbek csupán 25-30 osztódásra képesek. Különösen jól észlelhető ez akkor is, ha fiatal sejtet idős szövetbe visznek be. Kimondható, hogy az öreg szervezet sejtjeinek nagyobb része elveszti megújulási (regenerációs) képességét.
 
A szervezetünkben lévő különféle sejtek osztódási, regenerálódási képessége nagyon is eltérő. Vannak hosszú ideig és rövid ideig osztódásképes, illetve nem osztódó sejtjeink. Hosszú ideig képesek osztódni például a vérképző őssejtek. Az agysejtekről a közelmúltig az volt a vélemény, hogy nem képesek osztódni, pótlódni. Mára elfogadottá vált, hogy mindkettőre képesek, ami nagy meglepetés volt. Igazolhatóvá vált az is, hogy a mesterséges körülmények között osztódásra késztetett sejtek osztódásainak száma függ annak a szervezetnek a korától, melyből a sejtet kiemelték. Valószínűsíthető, hogy a sejtekben egy olyan "genetikai óra" ketyeg, amely meghatározza, hogy hány osztódást végezhetnek és meddig maradhat életben. Az is bizonyított, hogy a tumorsejtek "halhatatlanok", mert korlátlanul osztódhatnak. Ez azt is bizonyítja, hogy a "halhatatlan sejt" eddigi ismereteink szerint mindig kóros, illetve daganatos sejt. A legújabb kutatások éppen arra irányulnak, hogy úgy tegyék halhatatlanná, vagy legalább is hosszabb ideig osztódásképessé a sejtet, hogy ne fajuljon el, ne váljék kórossá.
További öregedés-teóriák is közismertek, az egyik a kóros mutációk felhalmozódásához (a genetikai anyag spontán végbemenő mutációjához) köti az öregedés folyamatát. Eszerint az emberi szervezetben naponta kb. l millió sejt mutál, melyek egy része működő géneket érint, és ily módon előnytelen változásokat okozhat. A káros környezetei hatások (sugárzások, vegyszerek, dohányzás, elektromágneses hatások) és az egyedi vagy társadalmi eredetű stresszártalmak is jelentősen megnövelhetik a mutációk számát. Az önjavító mechanizmusaink ellenére a mutációk felhalmozódása a sejtek működésének sérüléseit, károsodásait és akár halálát is okozhatja. Fontos megállapítás volt, hogy a hosszú életű emberekben az önjavító működések ötször aktívabbak, mint a rövidebb életűeknél.
 
A szociális öregedés
A szociális öregedés mindazon kölcsönhatások összessége, amely az egyén és a társadalom között az egyén öregedése során létrejön, és befolyásolja annak folyamatát. A társadalom elvárja a korhoz illő magatartásformákat, életvitelt, öltözködést. Hat az öregedésre a nyugdíjazás, a feladatok hiánya, a kapcsolatok vesztése. Ugyanakkor egyes társadalmakban éppen az öregedés disszimulációja („eltagadása”) került előtérbe, a kort meghazudtoló magatartás, hogy a társadalomban elfoglalt helyüket megőrizhessék. A születéskor várható élettartam és a szociális öregedés, szemben a biológiaival, néhány emberöltő alatt igen nagymértékben változhat. A szociális öregedés a pszichés, az idegrendszeri és a hormonális összeköttetések révén bizonyos mértékig kihat a biológiaira is. A hatás mértékét egyfelől a társadalom változatlansága, hagyományokon nyugvó volta vagy éppen toleranciája, másfelől az egyén konformizmusa (környezetével való azonosulása), illetve autonómiája (önállósága) határozza meg.
 
A várható élettartamot az egyén biológiai adottságainál erősebben és diferenciáltabban befolyásolják a társadalmi hatások. Ezek az un. szociálökonómiai jellemzők.
Az egyénnek a társadalmi egyenlőtlenségek ranglétráján elfoglalt helyét, azaz társadalmi-gazdasági státuszát a SES-mutató (Social Economic State - Szociálökonómiai státusz) jelzi. Ez az iskolázottságot, a foglalkozást és a jövedelmi helyzetet pontrendszerben fejezi ki. A magas SES-értékhez - tehát a magas szociálökonómiai státuszhoz - társul jobb egészségi állapot. Az egészségi állapotváltozások egy része függ a SES-értéktől, más része nem. A hazai időskorú népesség SES-mutatói súlyos képzettségi deficitet tárnak fel. Az egy magyar állampolgárra jutó átlagos iskolaévek száma (1990-ben 10,2 év) jelentősen elmarad a fejlett országokétól. Az alapfokú végzettségűek között ráadásul nagyobb az idősek aránya, a képzetlen idősek hátránya tehát kifejezett. Ők azok, akik nem képesek időben és ésszerűen igénybe venni az egészségügy segítségét és nem áll módjukban egészséges életmódot folytatni.
A nyugdíjazás státusz- és presztízsveszteséggel jár. Az inaktív társadalmi rétegbe belépő hátrányba kerül az aktívakkal szemben. Ezzel egyidejűleg káros státusznivellálódás figyelhető meg az inaktív idős népességen belül. Hazai szociokulturális mintáinkból, jórészt az elmúlt rendszer nivellációs („egyenlősdi”) törekvéseinek egyik „vívmányaként”, kiveszett a nyugalmazott tanár, orvos, postás stb. kategória. Elvesztve, feladva foglalkozási identitásukat az idősek egy homogénnek kikiáltott nyugdíjas társadalmi rétegbe sorolódnak (ahelyett, hogy integrálódnának - beilleszkednének). Az adaptálódás (alkalmazkodás) korántsem zökkenőmentes, jellegzetes pszichoszomatikus zavarokat válthat ki.
Az idősek jövedelmi viszonyaira és életszínvonalára ugyancsak jellemző mind a differenciálódás, mind a nivellálódás. A jövedelemkiesést az idősek munkaerőpiacról való növekvő kiszorulása fokozza. Ebben a diszkrimináció és a modern munkaerő-piaci követelményeknek való meg nem felelés egyaránt szerepet játszik Életkörülményeik romlanak, hiányállapotok alakulnak ki, emiatt öregedésük gyorsul.
 
 
 
A LEGJELLEMZŐBB IDŐSKORI KÓRÉLETTANI ELVÁLTOZÁSOK
 
Az öregedés különböző élettani és kórélettani változásokat idéz elő a szervezetben. Ezek a változások akkor is velejáró eltérései lehetnek az öregedésnek, ha az idős embernek semmilyen betegsége sincs. Külön kell hangsúlyozni, hogy nem mindig tudjuk elválasztani pontosan, hogy meddig tart az élettani, természetes öregedés és mikor kezdődik a kóros öregedés.
Vizsgálatok szerint a "normál idősödés" jellegzetességei a testi működések vonatkozásában 30-tól 90 éves korig a következők:
-az izmok tömege és ereje 30 %-kal csökken,
-az idegrostok ingerületvezetése 15-25 %-kal lassul,
-az agy tömege mintegy 300 grammal megkevesbedik,
-az ízlelőbimbók száma a fiatalkori 240-250 egységről 40-50 egységre csökken,
-a testen átáramló vér mennyisége felére csökken,
-a tüdő vitálkapacitása 75 éves korra felére csökken,
-a vese kiválasztó működése több mint felével csökken,
-a látás és a hallás 70-80 %-kal gyengül.
 
Ezeknek a változásoknak mint normál idősödési folyamatoknak a jellegzetessége, hogy az egyedileg programszerűen zajló sejt, szövet, szerv, szervrendszer szintű időbeni változások a működési kapacitásokat csupán beszűkítik, de mindenkori homeosztázisuk egyensúlya megmarad. Ily módon a "fenntartható egészség" kielégítő és relatív szintje az élet késői időszakáig megmaradhat. Minden olyan változás, mely a homeosztázist károsítja, egyensúlyát felborítja kóros folyamatként hat. Ezek korai felismerése meghatározza befolyásolásuk lehetőségeit. Az idősödés legnagyobb kihívása éppen az egyedi normál változások és a velük kapcsolódó kóros folyamatok kombinációinak szakszerű felismerése, szükség szerinti ellátása.
 
Kórélettani változások időskorban:
 
1.          csökken a testsúly
2.          csökken az izomszövet mennyisége
3.          csökken az össztestvíz mennyiség
4.          nő a zsírszövet mennyisége
5.          csökken a plazmafehérje koncentráció
6.          csökken a szív pertérfogata
7.          csökken a vesefunkció
8.          csökken a máj oxidatív anyagcseréje
 
 
A kórélettani változásokat figyelembe kell venni időskori gyógyszerhasználatnál. Egy gyógyszer hatása függ a gyógyszer felszívódásától, megoszlásától (farmakokinetika) és a célszerv érzékenységétől (farmakodinámia). Öregedéssel mindkét faktor megváltozik.
 
Az időseknek megváltozik a testösszetétele. A korral általában csökken a testsúly. Döntően az izomszövet mennyisége csökken, míg a zsírszövet többnyire szaporodik. A zsírszövet gyarapodása nőknél sokkal markánsabb, mint a férfiaknál. Csökken az össztestvíz mennyisége és a plazma fehérjekoncentrációja is. Különösen nagy figyelmet érdemel az albumin szint csökkenése, amely még abban az esetben is, ha nem nagy mértékű, az albuminhoz kötődő gyógyszerek esetében nagy jelentőségű lehet. Feltűnő ez a kis terápiás indexű (a terápiás és a mérgező adag közötti ráta) gyógyszerek esetében, mint pl. a Digoxin.
Csökken a vesefunkció, ami a glomeruláris filtrációs ráta (GFR) csökkenésében nyilvánul meg.
Csökken a máj oxidatív anyagcseréje, mely a gyógyszerek anyagcseréje szempontjából fontos. Minthogy csökken a szív funkciója is, ez a tény is sok szempontból befolyásolja a gyógyszerfelszívódást és a farmakokinetika más elemeit.
 
A farmakodinámia szempontjából lényeges a csökkent válaszkészség különböző szervek esetében, mint pl. a szív, a vese, a gyomor-bél traktus.
 
 
 
KORRAL JÁRÓ KÜLSŐ ÉS BELSŐ VÁLTOZÁSOK
A szervekben a korral járó változás a sejtek számának csökkenése, a szervek sorvadása, de ebben nagy egyéni különbségek vannak, és a különböző szervekben nem egyforma mértékűek.
Tudjuk, hogy időskorban a szervezet alkalmazkodóképessége csökken, és ezért, ha megterhelés éri a szervezetet, akkor rendkívül gyorsan felborul addig hibátlan működése. Az alklmazkodóképesség csökkenése összefüggésben van a szervek sorvadásával, a szervekben lévő sejtek számának csökkenésével. Az alkalmazkodóképesség csökkenése az oka annak is, hogy a helytelen életmód, így a dohányzás, alkoholfogyasztás stb. sokkal veszélyesebb következményekkel jár időskorban, mint fiatalkorban.
 
Az öregedés jelei felismerhetők az egyén küllemén.
A bőr ráncos lesz, a kollagén- és rugalmas rostok elvesztése miatt elvékonyodik és barna pigmentlerakódás figyelhető meg. Az izzadságmirigyek száma kevesebb lesz. A kapillárisok (hajszálerek) és arteriolák száma csökken, az idős emberek bőre hidegebb, ezért fázósak.
A haj is változik időskorban. A hajszálak elvékonyodnak, mert az őket tápláló sejtek sorvadnak. A haj a melanintermelő sejtek elvesztése miatt megőszül. Az őszül és kopaszodás genetikai adottságokkal is összefügg.
A testhossz csökkenése is kimutatható mindkét nemben a kor előrehaladtával. A testhosszcsökkenés már 40 éves kor után elkezdődik. Ez összefüggésben van az izomzat mennyiségének csökkenésével, a vízvesztéssel, a csontritkulással és a gerinc gyakori ferdülésével. A végtagok vékonyabbá válnak.
A testsúly hozzávetőleg 55 éves korig nő, majd lassan csökken. A közhiedelemmel ellentétben a nagyon soványak nem élnek hosszabb ideig. Megállapították, hogy valamivel a középérték feletti súly az optimális. A súlycsökkenés annak következménye, hogy csökken az izomzat, a víz és csont mennyisége a szervezetben.
Az idősek orra és füle hosszabb lesz.
A zsírszövet mennyisége és főleg az eloszlása változik. Nőkben kevesebb lesz a hasfali zsírszövet és több lesz a combokon és fartájékon, férfiakban viszont a hasfali zsírszövet szaporodik fel.
A test víztartalma is csökken. Fiatal férfiakban a testsúly 61%-a víz, 60-80 év között 54%-a, fiatal nőkben a test 51%-a, 60-80 év között 46%-a víz. A vízvesztés összefügg a sejtek számának, illetve nagyságának csökkenésével. 80 éves kor után ennek fordítottja tapasztalható, a zsírszövet csökkenhet és a szervek víztartalma nőhet.
 
A belső szervek korral járó elváltozása közül említést érdemel, hogy a szívműködés maximális sebessége csökken. Az egészséges idős szív azonban ezt kompenzálja, így teljesítménye azonos a fiataléval. Az artériák fala megvastagodik, koleszterin és kálcium rakódik le benne, rugalmassága csökken. Ez az elváltozás a vérnyomás emelkedését eredményezheti.
A tüdő rugalmassága csökken, ezért a be- és kilégzés alatti tágulás, illetve összeesés nem tökéletes. A tüdő teljesítménye csökken.
Az agyban az idegsejtek száma csökken. 90 éves korban ez a sejtszámcsökkenés 5-10% lehet. Tudnunk kell azonban, hogy az idegrendszer normális működésekor a sejteknek mindössze 20%-a aktív, így ez a sejtszámcsökkenés nem eredményez zavart az idegrendszer működésében. A problémamegoldó képesség legalább 70 éves korig változatlan. A személyiség korral nem változik, aki ingerlékeny volt 30 éves korában, 70 éves korban is az lesz. Jellemző azonban, hogy a rossz tulajdonságok időskorban még kifejezettebbekké válnak. A reakcióidő megnyúlása is megfigyelhető.
A csontrendszerben a csontsejtek száma az élet folyamán fokozatosan csökken, valamint csökken a csontok ásványianyagtartalma is. A menopauza sietteti a sejtszámcsökkenést. A csontok porózussá, törékennyé válnak, ezt nevezzük csontritkulásnak, osteoporosisnak.
Az izomzat mennyisége is csökken. Egyes megfigyelések szerint ez a csökkenés tízévente 5-10% lehet. Ennek következménye az izomerő csökkenése, például egy 70 éves egyén kézszorítása a háromnegyede egy 30 évesének. Rendszeres testedzés ezt az izomerő csökkenést lassíthatja, sőt meg is akadályozhatja.
Az ízületekben időskorban gyakoriak az elfajulásos és gyulladásos elváltozások. Így az ízületek mozgáskor fájdalmassá, néha merevvé válnak. A rendszerres testedzés ezen elváltozások kialakulását is késlelteti.
Az érzékszervek korral járó változás igen jellemző. Az ízérzés csökken, mert a nyelvekben levő ízlelőbimbókban elfajulásos változások alakulnak ki, és számuk is kevesebb lesz. Csökken a szagérzés is, mert a szegérzékelő ideg, a nervus olfactorius rostjainak száma csökken. Ez magyarázhatja, hogy az idősebbek kevesebbet esznek, nem érzik jól az ételek ízét és szagát. Emellett evvel magyarázható, hogy idősek gyakran szenvednek gázmérgezést. Az egyensúlyérzés is romolhat, ennek is következménye lehet, hogy az idősek gyakran elesnek. Az egyensúlyzavar létrejötte összefüggésben lehet a hallójárat idegelemeinek elfajulásával.
Az időskori halláscsökkenés lassú folyamat és általánosan ismert. Először a nagyfrekvenciájú hangok hallása esik ki, ezt csak később követi a mély hangok kiesése. Az elváltozás oka, hogy a középfül hallócsontocskáinak rugalmassága csökken. Férfiakban általában ez előbb és súlyosabb mértékben következik be, mint nőkben.
A szem korral járó elváltozását - presbyopiát („öregszeműséget”) - is mindenki ismeri. A szemlencse korral járó változása ugyanis a szem alkalmazkodóképességének csökkenését eredményezi. Időskorban a szemlencse központi része merevebbé válik mint a széli része. Ahogy öregszünk, a merevség a lencse perifériája (széli része) felé terjed, és így az alkalmazkodást elősegítő izmok ellazulása egyre nehezebbé válik. Csökkenhet a sötéthez való alkalmazkodóképesség, valamint a látásélesség, azaz a finomabb részleteket feloldó képesség.
A belső elválasztású mirigyekben, éppen úgy, mint a szervekben, a kor előrehaladtával strukturális változások lépnek fel. A kötőszövet felszaporodik és a mirigyállomány csökken. A mirigyeket alkotó sejtek száma és nagysága csökkenhet. Ennek következménye, hogy a termelt hormon mennyisége is csökken, egészséges egyénekben azonban a szükségletnek megfelelő. Az agyalapi mirigy, amely számos belső elválasztású mirigy működését is szabályozza, funkcióját megőrzi. Említésre méltó, hogy menopauzában nőkben csökken az ösztrogén- és progeszetrontermelés, és ez változást okozhat egyes szervekben, mert nőhet a csontritkulás és a szívbetegségek rizikója. Férfiakban a tesztoszteron termelése 30 éves kortól fokozatosan csökken. Emellett 80 éves kortól a férfiak kb. 80%-ában prosztatamegnagyobbodás észlelhető.

A felsorolt korral járó biológiai változásokat követéses vizsgálatok eredményeként ismertük meg. Ma már azonban tudjuk, hogy ezeknek az elváltozásoknak a nagy része összefügg az életmóddal, tehát elkerülhető, illetve reverzíbilis (visszafordítható), de legalábbis késleltethető, ha az életmódon változtatunk.

 

Tovább a 2. részhez ===>>>

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.